Kedves élet és Isten,
A kurva anyád baszd meg.
Tisztelettel,
a kedvenc játékszeretek.
Ninjaedit: Végül mégsem lett epic fail az este.
Tuesday, August 20, 2013
Monday, August 12, 2013
c(r)amp?
Tegnap kellett volna ezt a bejegyzést megírnom, akkor még sokkal több gondolat volt a fejemben, amit mára kialudtam...
Győlölök sátrazni. Mégis megtettem. Cserébe felelősséget is varrtak a nyakamba, aminek úgy érzem, sikerült maradéktalanul megfelelnem. Legalábbis a többiek szerint. Magamat csak magamond kívülálló körülmények miatt hibáztathatnám, akiket ebben a dologban példaképként kezelek, azoknak több éves tapasztalata van ilyesmiben.
Viszont nem ezen van a lényeg, hanem inkább azokon az embereken, akiket régóta ismerek és most ott voltak.
Néha megleődök, hogy a szükség milyen nagy összetartó erő tud lenni és hogy pár ember, hogy tudja egymást elvisleni vagy pont fordítva. Konfliktus nélkül nincs rendezvény, legyen az személyes, anyagi vagy egyszerűen csak környezeti. Sajnos tapasztaltam olyasmiket, amivel nem tudok mit kezdeni. Sz emélyt nem írok, de A elég sokat tett a hétvégéért és generálban az egész társaságért anyagilag az elmúlt talán 1 évben (félévben minimum). Igyekszem semmi ilyesmibe belefolyni, de már a srác is mondta, hogy elege van. Amiért beleszületett a jóba, páran valszeg ingyenpénzeszsáknak gondolják. Ebből még lesz konfliktus szerintem, sértődés főleg. Ideje elővennem az esernyőt és fejembe csapni a rohambilit, hogy a felém repülő húscafatok ne találjanak el.
Ami még érdekes volt, hogy több év után megtörtént valami, amit nem tudtam, hogy kéne kezelni. Amikor már a haramdik srác mondja, hogy te D, az a csaj nagyon rád van kattanva innen nézve, akkor jön az, hogy oké, de nem tudom mit kéne tennem. Mondjuk az ilyesmi nem jelent semmit. Több jel utalt rá, hogy az 1 dolog, hogy bejövök neki, nem lesz semmi. Folyamatos elhúzódások a fizikai kontaktusok elől, stb. Nameg amikor kinyögte, hogy a pasijától kérjünk engedélyt akármihez. Tipikus. My luck.
Aztán ott volt a másik szitu, akinek meg utolsó este mondtam meg, hogy hát, tudod kisanyám, bejössz nekem. Ő legalább kedves volt és mondta, hogy esélytelen, hogy legyen közöttünk bármi is :). Egyenességét mindenképp dícsérem :).
Összességben pozitív volt a dolog számomra. Többieknek még hátravan egy nagyon kemény beszélgetés, ahol úgy érzem, hogy ott kell lennem és mesterséges féknek kell lennem vagy vér fog folyni. De könny minimum.
Az azért nem semmi érzés, amikor megmondják az embernek, hogy te, aza csaj ott nagyon fel tudna falni a szemével. Következő löket, hogy növeljem a terhelést és jócsávó legyek. Egyszer talán önbizalmam is lesz hozzá.
És amit nem tudok nem kihagyni, mert szerintem nagyon faszántosan el lett találva:
amit nem lehet belinkelni. Ezesetben itt a linkje: http://www.youtube.com/watch?v=3AYPPAARvow

Subscribe to:
Comments (Atom)