Sunday, August 24, 2014

More cheese

Megvolt az idei annual héderelés és naplolás pusztazámorin, a sors természetesen ott köpött bele, ahol csak tudott...
Az egész indult úgy, hogy múlt héten megköszönték a részvétemet hirtelen lendülettel, hogy még fel sem fogtam. A hét elején meg közömbös voltam, azóta teljes mértékben átcsapott gyűlöletbe és kurvaanyázásba és a cég konstans szidásába. Mert akkor is 1 fos-szar cég a HP. Igazából voltak olyan pletyik, hogy több embert vágnak ki még augusztus végéig, sőt, be is jelentették a többieknek, majd köv kedden ment a duma, hogy az istenek az áldozattal meg vannak elégedve.Nekem ezek után az esik le, hogy én bizony 1 merénylet áldozata lettem. Laza mozdulattal küldtek el. Vajon, ha annó nem baszott volna be a ménkü, most is engem basztak volna ki?
Aztán jött a következő facsavar, augusztus 20ról virradóra kiújult a bajom. Nagyon rég volt vele problémám, most kőkeményen pótolt mindent, amit lehet. Természetesen a semmittevés végéig, szóval 3 percet nem tudtam ülni, olyan fájdalmaim voltak, szal pénteken olyan 4 fájdalomcsillapítót minimum magamba tekertem. Sörrel vagy koktéllal húztam le. Nem fogok lemondani arról a kis jóról és vizet inni. Korábban döglök meg, korábban fogom végre kipihenni magam.
Az úton lefele megjött a pech és balesetet szenvedtünk. A mentőket megdobtuk, nem volt személyi sérülés, viszont a kocsi tropa lett. Steelt se szereti a sors... Annak a ténye, hogy sérülés nem történt, kicsit oldotta a dolgot, mondjuk Kelly kicsit megijedt és el is sikoltotta magát. Nekem sikerült megőriznem a hidegvérem és körbekérdezni ugrásra készen, ha valami baj lenne, hogy mindenki egyben van-e. A legfurább az volt, hogy engem szinte meg sem érintett a dolog. Mondjuk csak Kelly illetődött meg, de ő is hamar túltette magát. Ilyenkor örültem volna, ha odabújik hozzám, mint erős férfi és vigasztaljam meg... de nem, you can suck it Hollywood! Legalább gyakoroltam rajta a figyelmességet pár napig. Ártani nem árthat, elfér a polcon a többi useless dolgom mellett.
És nem láttam Kellyt bikiniben. Igen, ez az egyik legnagyobb szívfájdalmam. Jogosan.

Jó ez a hónap.

NotMyDay/Week/Month/Year.


Tuesday, August 19, 2014

Double Cork

Kirúgtak. Pénzügyi döntés. Még múlt csütörtökön. Okosak voltatok. Egyik legjobbat rúgtátok ki. Így kell csinálni.

Szóval munkát keresek. Mindenkit riasztok, nem ejtek foglyokat. Most már nincs mit vesztenem.

Sunday, August 03, 2014

kalács

Régen írtam, nincs is nagyon mit. Volt edzőtábor, ami kurvajó volt. Inkább egyelőre csak ülök és úgy teszek, mint aki élvezi a nyarat és közben semmit nem csinálok. Nyaralni kéne. Rendesen.
Az augusztus vége legalább programokkal teli lesz hétvégén, amiből az első most szombatinál zseniálisan érzem magam. Természetesen végig kell asszisztáljam, hogy havercsaj rá van indulva haverra, megint. Deh boldog vagyok...
Aztán meg ott lesz Atkár, várom, mint a foghúzást. Lemegyek a melegbe és kivi leszek milyen lesz. Viszek fürdőnadrágot. Mondjuk a piát és a limonádét, amit nap közben fogok termelni azt nem tom hogy fogom megoldani.
Aztán Sajtbuli. AZT várom. Kicsit sokan leszünk idén, de nem bánom, a medencéből nem fognak kirobbantani, az is tuti.
Aztán Győrbe irány le. Vajon ott mi lesz és mi a terv? 1 hétvégés naplolás? akkor is? benne vagyok. Bármi más? Meglássuk. Nem remélek semmit, abból már kinőttem.

Ez egy kurva értelmetlen poszt volt.