Penny(dreadful) for your thoughts

Vannak pillanatok, amikor az ember szembetalálkozik valamivel és elkezd belőle gondolatokat szőni, hogy a következő nap az egész boruljon, mert igazából hova is mer gondolni. Gyakran vagyok így.

Az év csúcspontja a második félben érkezett, amikor is megint eljutottam ázsiába, megnéztem Seoul-t és visszatértem Tokyoba, hogy újfent feltöltsem leapadt energiatartalékaim. Szükségem volt rájuk, mert ugyan hiába szedem a idegcombosítóó táplálék kiegészítőket, valamiért az idegbetegség határán vagyok, amikor eljutok a hőn áhított és megérdemelt nyaralásomra. És ezt nem én dmondom, hanem mások. Valami nem stimmel. Valami miatt mindig eljutok erre a pontra, pedig az évemet, ha jellemeznem kéne, akkor az egyik legproduktívabbként tudnám jellemezni. Éltem külföldön 1 hónapot, sikerült a randikvótámat is kitöltenem az utolsó pillanatokban, csak olyan ember morzsolódott le az életemből, akiért már nem kár.

És mégis valahol kicsit elégedetlen vagyok. Jövőévben meglátom, mit tartogat számomra, valamiért úgy érzem, hogy előrelépésem nem lesz pl munka terén. Kapcsolat kialakítása az ellentétes nemmel ugyanolyan sikeres lesz, mint az elmúlt években. Volt erről egy értekezésünk egyik edzés után, ahol azt fírtattuk, hogy vajon mennyire működőképes egy poliámor kapcsolat. Szvsz nem, mert olyan nincs, hogy nem lesz valahova erősebb kötődés a többi résztvevőhöz képest. Ezt aláírta pszichológus cimbora is. Ez egy általános emberi ösztön, amit kordában tartani csak úgy lehet, ha teljesen elnyomod az viszont mentálisan egészségtelen dolgokat eredményez. Szóval ebből leszűrve a lényeget, arra a következtetésre jutottam (és ezt a szakirodalom, amit olvastam is aláírja), hogy nem szabad elnyomni, az egyedfejlődés szempontjából sokkal eredményesebb, ha az ember megy előre, szenved, fáj és úgy nyugtázza a végeredményt, mint a kimenetelt. Ezesetben bajban vagyok, mert kurvaára nem tudom, hogy miként fogjak hozzá a más által magamra erőltetett önkzínzáshoz a megszokott saját magam kínzása helyett. Life's good. Mondjuk ehhez az idei év esküvő dömpingje és szülések/terhességek következő nagy hulláma sem segített sokat. Kicsit már kurvára meguntam.

Újév is a nyakamon, idén a belső gyereket odaadom a belső bébiszitternek, hogy regulázza meg és ne hagyja elkanászodni.

Tervek jövőre nézve: túlélni még 1 évet, eljutni ahova el akarok jutni, tanulni is kéne, bassza meg. Érdeklődőkre nem számítok, pedig már gimi óta én vagyok a legmenőbb ember a fejemben.

Megtaláltam a tökéletes klippet, ami ide illik. És a legtöbb helyén jártam élőben.

shut up and explode

A mai nap újra megbizonyosodtam abban, hogy utálom az embereket. Néha tényleg el kéne vonulnom remetének. Megoldódna minden bajom, saját kertem lenne (megtanulnék kertészkedni), aki a birtokomra tévedne, azt kivágnám, ezt a szót 3x irtam át. Az angol WC viszont indokolatlanul nagy ittartó erő. Meg az a rohadt dolog, hogy sajnos igényem van a szociálizálódásra.

Sokat késik a világégés.

10 kleine Lederhosen

Majdnem sikerült lemaradnom az első félévről.

Mi minden történt... hát nem túl sokminden és mégis rengeteg dolog. Megpróbálom kronológiai sorrendben összeszedni.

Új hely bevált, szeretek ott dolgozni és a projekt sem rossz. Manapság minden projekt rossz és mindenhol kapkodnak, természetesen itt is. Ki gondolta volna, fejetlenség fejetlenség hátán...valamit megpróbálok rajta javítani és akkor talán a forrongó vérem is kicsit hűl. Egyelőre veszekedni tudok a legjobban, mint kiderült. Cserébe jó ellenfelemre akadtam, akivel szoktuk egymást marcangolni néha a teammeetingeken.
Sérülésekből sem fukarkodom idén, tavaly ősziek már szépen lassan elmúltak, sikerült egy bal bütyök sérülést össze bírtam szedni a dreyneventen. Ez februárban volt, még mindig fáj.

Sikerült megnyernem 1 projektet, tudok németül (indokolatlanul sok ember hiszi el, valamit marhára tudok) és értek ahoz a technológiához, amivel dolgozom. Szóval 3 hete kinn élek Münchenben egy szállodában. Németország fura. Sokkal fejlettebbnek gondolja az ember, mint valójában. Szép, gazdag, sok a vucli és a csillogás mögött viszont totál lemaradás van. Nürnberg már szebb és kisebb is. Ha netán erre vetne a fene egyszer, lehet akkkor én is inkább oda enném be magam. Egyelőre viszont rá kell jöjjek, hogy jó nekem otthon.
Nem érzem a késztetést a mozgásra, holott gyűlölöm az otthoni emberek többségét, primitív, magukat túlértékelő parasztok. Politika és a hozzáértés kinyír mindent, hálistennek nincs TV-m, de ha lnne is már lehet bedobtam volna... ÉS mégis... és mégis érzem, hogy olyan, mint egy enyhén mérgező kapcsolat, amit az ember ott akarna hagyni és amikor otthagyja elkezd vágyakozni utána. Fura. 10 éve még dobbantani akartam. Nem tudom eldönteni, hogy a korból fakadó rugalmatlanság vagy szimplán az annyira kurva jó dolgom lenne az eldöntője ennek a még le nem vívott harcnak.
De külföldön sem feltétlenül jobb, csak másabb. Nekem tuti.

Asiav2 közben beindult, jegyek megvéve, szállások lefoglalva, hurrá, utazunk! Megint! Seoul, Busan és Hong Kong. Világot látni kell, megyek, amíg tehetem. Jelenleg ez visz előre.

Idén volt az első évfordulója, hogy Ákos meghalt. Fura, val többet gondolok rá, mint a féltesóimr,a apámra és néhai grandmuterra, összesen, pedig nem mondhatnám, hogy olyan mély és jó kapcsolatunk lett volna.

Elkezdtem közben gondolkodni a szokásos dolgokon. Az egyedüllét előnye, hogy nagyon sokat gondolkodom mindenen (is), hátránya, hogy teljesen hajlamos vagyok begubózni. Az kintlétem alatt extrovertált kollégám valszeg körbejárta volna a környéket is, én meg többnyire a netflixet bújtam vagy stellázsisztam. Ma is benn punnyadtam és DS9 maraton ment. I have no regrets.
A gondolkodásom fő oka a szokásos volt, mégpedig a társkeresés és párválasztás. Tegnap sikerült kimondanom egy olyan tényt, amit én is nehezen hittem el, mégpedig, hogy a hűűűű-t keresem, de nem kéne ennyire előre rohannom.
Macstól megkaptam CS. I. Férfi c. könybét, amit lassan sikerült is abszolválnom, talán 1 év alatt? A lényeg, hogy muszáj vagyok megpróbálkozni a folytatással és szögre akasztani a legénylétet, amit 2 éve tartok. A "visszatértem a húspiacra fuck yeaaaah!" helyett inkább megjöttem, helyet foglalok és kérek 1 kávét. Meglássuk mit látunk közben.

Az edzések kifizetődőek, a sörhas lassan megy le. Franc.

Töbet kéne ide írnom. Most nem fogok siránkozni, nem tuok miért siránkozni. Remény? Abban nem hiszek, de a lejobb helyzetben vagyok, nincs mit vesztenem igazából.

Ez a feldolgozás és a hozzárendelt klipp valamiért simogatja a lelkem. Jó érzés.