Munkahelyet váltottam, eddig tetszik, remélem ez azért 1 hosszú barátság kezdete lesz és nem terveznek tőlem megválni. Úja dolgokat tanulok, próbálok szivacsként működni és amit lehet, magamba szívni, kollégáktól sokat tanulni.
A munkáról ennyit, az a bizonyos kapcsolati dolog, amit még szeptember végén sikerült kialakítanom, az eddig bírta. Ki lettem dobva. Jó kis január elsejei kezdet, észre se vettem még 2 napja, hogy bármi és akármi is baj lehetne. Lett is, a fő oka én voltam, miszerint máshogyy viselkedtem és mást kommunikáltam azzal, mint amit mondtam. Sosem voltam jó kommunikációból, a párkapcsolatokból meg nem kell bemutatót tartanom, félig meddig erre van ez a blog. A lényeg, hogy ennek vége.
Természetesen dühös vagyok 1 kicsit, nem a csajra és nem is a kidobásra, hanem, hogy megint azzal szívtam meg, hogy volt valami, amire nagyon vágyott, megszereztem, majd kijelentette, hogy nem bírja elvinni. De komolyan. Hogy az előző is hasonlóan ért véget, hát a jó isten bassza már meg. Senkinek nem tudok örömet szerezni.
Amúgy 2 órát beszéltünk a dologról vagy nem is tudom mennyit, mert a végén már majdnem elájultam a kimerültsgtől. Az lett mondva, hogy akkor ennek most így vége és a barátságunknak is. Valószínüleg az elején, amikro elindult a dolog, akkor nagyon bele lendülhettem, hiszen valaki végre, majdnem 1 év után érdeklődést mutatott irántam. Hiába állapodtunk meg, hogy akkor csak testiség lesz, valamiért ekezdtem többet tolni bele. Ahogy írtam korábban, az elsődleges tervek kiegészítésről szóltak, viszont a másik oldal látott benne perspektívát, hogy 1 év után előhozakodni az én tervemmel és akár ki is próbálni. Amikor ez elhangzott, 1 kicsit magamba néztem. Ugyan a csaj tökéletes anya lenne és a gyerekei is tuti jó tesók lennének, viszont amitől megijedtem az az, hogy az elején 400kmre lenne és utána jönne haza. Itthon nem hajlandó szülni, valahogy megértem, lehet a határon túl jobbak az alternatívák. Cserébe elég sok évnyi saját egzisztenciafejlődést és karriert dobna ki az ablakon. És az elején eléggé sokat kéne kifele ingáznom, hogy láthassam, amíg akár végleg idejönnének. Ettől is megijedtem szerintem, mert nem gondoltam, hogy ilyen hamar előjön, vajon mi lett volna, ha mondjuk ősszel jön elő, mi lett volna ezután, ha a februári rendezvényt is megtartották volna. Valami azt súgja, az már 1 jel volt, hogy akkor ennek ennyi lesz, vagy egy próba, hogy miként regálom le.
Nem reagáltam le jól, annak az lett volna a megoldása, hogy jobban ragaszkodom és nem engedem kicsitfolyni a dolgokat és megyek át passzívba.
Ilyenben még nem volt részem, sem a jó oldalában, sem a rossz oldalában. A jó oldalát megkaptam 3 hónapig, a rossz oldalát talán az utolsó 2 hétben. Sokszor meg voltam kérve, hogy ne csináljam, amit csinálok. Gondolom a eltűnésre gondolt. Szerintem az december elején indult, nem az utolsó 2 hétben. Az a 2 hét maximum a látványos kifutása volt.
Szóval január 1, itt ülök éhesen, kimerülten, mert aludtam talán 3 órát, azt is úgy, hogy menet közben kivonultak tőlem, mert nem akartam ölelkezni és közben a szívem a stressz és feszkó miatt éppen erőteljesen pumpált. Meg is lepődtem, hogy hamar elaludtam, gondolom a kimerültség nyomott el. LE kéne mennem edzeni, hiszen nem voltam 28 óta, azóta csak faltam, ittam, najó, pár km-t a lábamba pakoltam, de nem ugyanaz, mint a rendes edzés. Viszont újra fájogatnak a térdeim, érzem, hogy szerintem olyan 2-3 között jön majd a remegős kimerültség tovább és, ha lemennék edzeni, akkor nem lenne jobb. Főleg, hogy a dühöm már elmúlt és csak a csalódottság és az enyhe sértettség érzése maradt meg. Már a második ember mondta, hogy önző vagyok, van benne valami, viszont nem volt bárotságom megmondani, hogy nem az önzőség miatt csináltam ezt, hanem mert úgyéreztem, hogy kell 1 kis távolság, mit sem sejtve, hogy az előtte való 3 hónapban meg pont az ellenkezőjét komunikáltam.
Elég sok a hiányosságom, úgy néz ki alattomos és indokolatlanul manipulatív vagyok, még akár toxikus is. Az elején mondok valamit, aztán ellentétesen kezdel el viselkedni (maa a kapcsolat ténye bolondított meg?), nem figyelek a másikra (többször szólva lett, mégis megcsináltam, hogy eltűntem és nem kommunikáltam), hol képzeltem el őt a történetben(a szám azt mondta, hogy barátok extrával, a viselkedésem meg az elején ennél többet akart, majd kihátrált az egészből), hogy sokkal jobban hasonlítok a közös ismerősünkre (akinél kórosan ügyeltem, hogy ne legyek olyan, főként a negatív dolgokra figyelve, a pozitívumokat kihagyva). Szerintem sikeresen bekerültem nála a legrosszabb kategóriába és ezáltal sikerült hirtelen elég sok új ellenséget szereznem, akik nem fognak kérdezni semmit sem. Még azok se, akik előtte jóban voltak velem. Nem azt mondom, hogy elrontottam, szimplán (pedig de, elrontottam), viszont lehet jó lenne átgondolnom, hogy kivel nem kéne találkoznom úgy az elkövetkező évben akár, hogy elkerüljek olyan beszélgetéseket, amiket nélküle megspórolnék. Első embert (talán első 2 embert) már tudom, aligvárom.
Monsters are not born, they are made.
Ezt valahogy fel kéne vetnem majd a következő foglalkozáson, hogy ez volt a legfrissebb visszacsatolás.
Nem is tudom mi lenne ide a jó dal. Amelyiket gondoltam másodiknak, az végül nem váltotta be a reményeket, szal maradok az elsőnél. Ez egy egész fasza dal és nagyon beette a fejembe magam, amikor kijött hozzá a sorozat. Tanít valamit a feltétel nélküli szeretetről, meg sok a kickass akció, stb. Vagy megrekedtem teljesen a személyiségem fejlődésében vagy valahol gellert kaptam és észre se vettem.
