Vannak hónapok, mikor az ember csak annyit tud tenni, hogy összeszorítja a fogát és megy előre, jöjjön szembe bármi is. Na ilyen volt a júniusom.
Már írtam, hogy az első ökölcsapást az mérte, hogy a csaj, akinek udvaroltam, kirakta a szűröm. Sajnálatos dolog, megesik, megtettem mindent, nem voltam elég jó. Szóval próbálom az éket beverni a dologba, lassan, de haladok.
Bal horog: valami rektes piromán rohadék felgyújtotta a szelektív műanyag konténert a ház latt, hajnali 2 kor a tetőn, 3kor az utcn vártam, hogy visszaengedjenek. Az a bejárati kapu tropa, elég sok és nagy kár keletkezett, emberi sérülüés nem törént. Vis major, ezzel végleg semmit nem lehet kezdeni, mivel ez megint 1 harmadik személyen múlt, nagyon örülök, hogy nálunk balhézott, remélem a tűoltók találják meg először és beszélik meg vele, hogy miért rossz ötlet ilyesmivel foglalkozni. Mindez 1 héttel a kidobás után, edzésről hazaérkezve, top morálon.
Térd rúgás: következő edzésen, szerdán, demóztam pár edzőtársamnak, hogy milyen faja szemüvegem van és mennyire jól bírja a strapát, ezt úgy szoktam, hogy földhözvágom. Szemüveg el jobbra, bal szára ballra, csak katonásan. A többiek jobban meg voltak lepődve, mint én. Lehetett volna nagyobb baj is belőle, mondjuk az arcomon történik mindez. Megesik, 8 éve hsználom, kell újat vegyek, valszeg köv hétvégén elkezdem intézni. Hazaértem az edzés után, zár beszart, kulcs nem nyitja. MIKORMÁSKOR. Törethettem fel a lakásom éjféltájt. Szomszédság örül én meg könnyebb lettem pár10ezerrel és pár utálkozó tekintettel.
Az összes jó dolgom júniusban az volt, hogy múlt vasárnap volt 1 nagyon aktív és kommunikatív konnekt a társkeresőn, aranyos kis nörd csajszi, egész hétn dumáltam vele, ma végre találkoztam. Tény, képek jobbak voltak, de szerintem ez az én esetemben is igaz, mondjuk első követ. Szóval találkoztunk, dumáltunk, valamiért úgy érzem, papírforma, nem sikerült penetrációt elérnem a közeledésben, válaszolni sem fog. Majd megkapom, hogy aranyos vagyok, meg barátkozás, meg hasonlók. Mocskosul nem tudok udvarolni és még a nördikéknek sem jövök be. I walk a lonely road.
Mellé megvolt az idei FS, amin főleg fotósként voltam jelen, jó volt, buli volt, megvolt. Aztán ma jött a lebaszás, hogy problémák adódtak a természetemmel meg volt már kifogásolnivaló dolog. Ha csak nekem küldi, akkor nem lett volna problémám azegésszel, amikor valaki raCCzi még a vezetőséget is, akkor bizony bármit is ír, erőfitogtatni akar. Ezt már megtanultam a corpo múltamból. Mindegyis, a valóság fáj, a kritikák jogosak voltak többnyire. Hisztizni akarok, de nem tudok.
Eltelt a fél év és 1 lépést sem haladtam előre idén sem. Sőt, érzem, hogy most a másik oldalról kezdek kimerülni és kicsit megrogyni. Motivációm még mindig semmi, a belső hajtásom lassan lefullad. Már nevetséges tüneteket produkálok, féltékenységi rohamok (komolyan?), hamar irritálódom, mindezt próbálom indokolatlanul magas egoval eltakarni, ami mögött sok minden nincs amúgy. És még nincs 2023, nem tudom elképzelni mi fog akkor történni, de előre félek, ha már az elmúlt 2.5 évben is ilyen komoly hullámvasúton ültem, mi lesz akkor? Kritikus összeomlás? Szeptemberig kibírom pszichológus nélkül, majd az első etap előtt visszaolvasom ezeket a sorokat, hogy el tudjm mesélni, hogy hónapra lbontva el tudjam mondani a sok jó dolgot. Oké, a Korn az kurvajó volt, srácok megérték a pénzüket.
Július közeépn irány Hága, mindannyian tudjuk, hogy ott mi fog történni. Utána meg az edzőtábor vége. Végül lemegyek, de szerintem kurvára meg fogom bánni. Max visszalépek minden olyan csoportusolásból, amiben bennevagyok és teljesen ledegradálom magam szimpla támogató tagnak. Meg kéne csinálnom a provostot is. Semmi erőm sincs hozzá.
Heads up, grin, march. Don't look back.
Ha már korn, akkor milk for the khorneflakes:
