Megvan a lakásom, beköltöztem, be is van rendezve, nagyjából. Ágyam is van ultrakirály, fürdőm hatalmas, kádam sarok és buborékos. Viszont kong. Én belakom és ennyi. Ma kellett rádöbbennem, hogy mocsokul egyedül vagyok, ami abból a szempontból jó is lenne, hogyha gyakran lenne szükségem magányra, de inkább a fordítottja, mondhatni, mint drogos a tűt, úgy vágyom a szociális interakciót. Élőben. De mindenki, akit a barátomnak tudok és merek nevezni valamiért teljesen távol van tőlem. Van aki messze van, országon nagyon kívül. Van aki csóró és nem fér bele, hogy foylton együtt lógjunk, van akit a párkapcsolata és egyébb teendői kötnek le annyira, hogy be kell osztania a barátaira szánt időt. És akkor ott a család is, amivel foglalkozni illik, hiszen azért család.
Jelenleg úgy érzem, hogy egyedül ülök és nézek magam elé míg körülöttem mindenki rohan és felém csak 1 "Csáó, minden oké, jól vagy?" hut, mert robognak tova. Viszont annyi vigasztal, hogy másokra is csak ennyi ideje jut, ezáltal nem tudom őket olyasmiért hibáztatni, ami nem rajtuk múlik. A gond ott van, hogy minden barátom, akivel szívesen össezfutok és az elmúlt évek alatt kiérdemelték eme ajándékot, így futkorászik.
Én meg egyedül ülök a söröm felett, ami szépen lassan megmelegszik a kirendelt másikkal együtt, miként a cigimből a parázs is lassan kialszik.
No comments:
Post a Comment