...there is no "end" in "Family".

Hát meg a pici maci faszát.

Rövid háttér: szülők elváltak, anyám nevelt, faterommal ilyen-olyan a kapcsolatom. Egyedül az apai nagyanyám él, de inkább mentál-vámpírság miatt bírja. Vajon a fokhagyma működik ellene?

Namost, előkerüült egy szegről-végről 1 másodunokatestvérem, aki rögtön 1 esküvőimeghívással kezdett. ÉRtékelem a gesztust és díjaznám is, ha nem szatmáron lenne az esküvő mához majdnem 1 hétre. Gondolkodtam pár napig, hogy akarom-e én ezt, tettem 1-2 kört, hogy mennyire biztos a le és feljutásom meg a szállásom. Aztán rájöttem, hogy én ezt nem kívánom nagyon, se pszihikailag, senem fizikailag.
És utána a tűzözön. Zsombi unokaöcsmé még szofisztikáltan próbált ma meggyőzni, ne merőszakoskodott, próbálta kultúráltan tartani...
Apámmal és nagyanyámmal már tegnap futottam 1 kört, ahol mondtam nekik, hogy én nem megyek. Nagyanyám tombolt a telefonba, hogy hogy képzelem meg különben is mit képzelek és én basszam meg és az én kurvaanyámat és lépjek hátra és basszam arcon magam. És megfenyegetett. Hogy akkor ő velem többet soha meg különben is blablabla. Ultimátumot kaptam, hogy máig meggondolhatom magamat különben örihari.
Apám. Tegnap este is már ott nagyon tolta az igét (mint egy elbaszott erőszakos hittérítő), hogy menni köllösz, mert a család meg kapcsolatok meg a család meg muszájbul, becsületbül. 1 idegen esküvőjére. A felesége és a 2 húgom szofisztikáltan próbálták a tudtára adni, hogy nincs kedvük, inkább másik rokonuk eseményére mennének el, ami itt lesz a városhatáron belül. Természetesen sértődés lett a vége.
A hazugság egy érdekes dolog, főleg, hogy annyi fajtája van és annyi mindenre lehet használni. Van úgy, hogy azért hazudik az ember, mert nem akar megbántani senkit és inkább ferdít 1 kört és belehazudik 1 kicsit, hogy kerekebb legyen a történet. Elkövettem 2 hibát is ebben az esetben:
- Ugyanazt a hazugságot mondtam el háromszor.
("Never tell the same lie twice." - Elim Garak)
- Végül gyenge voltam és elmondtam az igazságot.

Tudtam, hogy mi lesz a következménye, mert aki ennyire makacsul mondja, hogy ne hazudjak az nincs felkészülve az igazságra, befogadni meg főleg nem képes. Szóval természetesen sértődés lett a vége, amiért nem megyek, apám egyenesen megfenyegetett, hogy erről még fogunk beszélni, ha hazajött.

És Zsombi elszólta magát. Azért kellettem volna oda, hogy én lehessek az egyik díszló, akire büszkék lehetnek és mutogathatnak. "Nézd, milyen sikeres! Nézd, milyen fess! Nézd, milyen büszke vagyok rája! Dolgozik, saját lakása van és egzisztenciát tart fenn!" Tudatalatti jó szándékomtól vezérelve megvédtem őket attól a kellemetlen helyzettől, hogy elmondom, hogy igen, ez mind vagyok és ezt mind édesanyám támogatásával értem el.

A sors kemény és egyben kegyes is. Az önkontrollgyakorlatnak meg külön örülök, amit gyakorolnom kell ilyen szituációkban. Üvöltözéssel még soha nem nyert senki vitapárbajt.