Swordsplosion

 Felmondta, kiléptem. Pénteken volt az utolsó napom, leadtam a "szolgálati fegyvert", bilincsem itt nem volt és a jelvényem. Utolsó napom elég érdekesre sikerült. A volt főnököm felnyomtam a Hrnél, mert azt mndta az ügyfélnek, hogy a cég rakott ki és nem én mondtam fel. Na ezt nem játszuk. Ezt nagyon nem játszuk. Az elmúlt hónapokban a csóka eléggé átment patkányba. Nem segített az a tény sem, hogy totál ki voltam égve és már konkrétan 0 kedvem volt dolgozni. Nem is dolgoztam, csak inkább úgy tettem. Az új helyben bízom, hogy valamennyire visszaadja a lelkesedésem és sikerül a régi önmagamat is visszakapnom. Most már nem fogok 100+% ot nyújtani, mert annak sosem volt jó vége. Igyekszem sokat tanulni, hiszen újra kell építenem a hírnevemet megint unlláról. Nem akartam felmondani, de nem volt már más választásom. Elegem lett.A csóka ráadásul várományosa a feltehetőleg novemberben lejáró eu ezetőnk pozíciójának és a új vezető is más lenne. 2 veterán kollégám is elhúzott idén, nekik is teljesen elegük volt, az egyikük szétdolgozta magát, a másikat meg átvágták. Pedig még nála interjúztam 3 éve. Csalódás sokmindenre képes.

Más: tegnap megvolt az első nagyobb hazai vívóversenyünk, ahol vezető bírónként funkcionáltam, olyan 14 órát voltam talpon és rohangálta. Jó volt, olyan mocskosul kimerültem, hogy ma is még csak kerestem magamat. Cimbora egy eléggé erős nemzetközi mezőnyben második helyezet lett, új haverokat szreztem és ma majdnem leszólítottam 1 fazon a bótban, mert azt hittem a szerb vendégbíró volt az... Elnézve a cimborákat és a versenyzőket, belőlem sosem lesz ilyen darlógép, ami nem is zavar. Öreg és eléggé lesérült vagyok már ehhez, jó nekem a bíráskodás és a a sima öregek klubja vívás. 

Más2: egyik csajbarátommal úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kis extrát a barátságunkba. Sosem gondoltam, hogy ilyen jó is lehet. Eddig valszeg nem a jóban volt részem eddig. 

Amitől félek, hogy hosszútávon ebből még probléma is lehet akár, cserébe megvan az a szerencsés helyzet, hogy a távolság szignifikáns, így nem tudjuk erőből elrontani. Időből eltudjuk. Személyiségre és külalakra minden faja. Tartósság? Azt nem látok bele. Ez egy jó kaland lesz, amit felnőttként kezelünk (én legalábbis és remélem ezt is is így érzi) és nem fog senkiben törést okozni, mármint továbbiakat. 

Fura. Most minden is nagyon fura.

v(e)Motion

 Megtörtént aminek meg kellett történnie. Elköltözem. Az élet szép. Van net, szép kilátás, nyugi, lassan berendeződik a lakás is, nagyobbnak érződik az előzőhöz képest és a kb másfél szobából 2 szoba + 2 félszobába költöztem. Hiányzik a sarokkádam és, hoy ott 24 fok volt max, mikor kinn knikula tombolt. 

Itt van viszont napfény, budai hegyek a szomszédban, ablak a konyhában, ami pont rájuk néz. Az élet szép.

Nem mondom, hogy nem volt megterhelő, sőt, hogy még most sem tudok teljesen fellélegezni meg teljesen leengedni, haza kell ide érkezzek egyszer egy hosszabb távollét után, akkro fogom tudni kimondani, hogy "tadaima!". Már csak 3 szekrény, 1 TV, 1 új headset, 1 új ajtó, 1 új fürdőszobai szekrény a kagyló alatt, új munkalap és mosogató és főzőlap hiányzik, hogy "I AM COMPLETE!".  ÉS 1 új hangrendszer. 

Lassan haladok, nem véletlen. Tavasszal sikeresen teljesen kigétem, ami azóta is tart. Az 1 hét szabim és az 1 hét betegszabim elment teljesen a költözésre. Semmit nem pihentem és még mindig totál ki vagyok égve. Ez mindenre is kihat. Külön kell erőt gyűjtenem minden komfortzónán kívüli akcióra, beszélni, ismerkedni. Csodás. De majd most irány Villány és talán végre fogok tudni kikapcsolódni. Az élet szép.

Most már csak feleséget kéne találnom. Ami lassan megy, de legalább nem zökkenőmentesen. Természetesen a mai randi lemondta/elnapolta egy nem tudom mennyire hihető kifogással. A másik meg még köszönni sem tud. Csodás kilátások, főleg, hogy egyre jobban szűkülnek a lehetőségeim. 

Amikor a Lónyayba költöztem, azt hittem, most majd kinyílik a világ és a megnövekedett ázsiómmal talán piacképesebb leszek (nos, ez így igaz is volt, csak sajnos semelyik nem tartott sokáig) vagy leglább szűkítem az intervallumokat. Mondjuk az előtte lévő nihil-sivataghoz képest tény, hogy kimagaslóan jobb eredmnyeket produkáltam, de a nagy csoda elmaradt. 

Amin néha filózunk Zvel, hogy vajon jól van ez így. Nincs vasmacska, nincsenek blokkolók, no strings attached. Ezért tudtunk eljutni ázsiába is 2x, engedhetünk meg magunknak pár dolgot, viszont most már kezd a szabadság fájdalmas lenni és az ágy attól függetlenül ugyanúgy üres és hideg. 

És már mások is mondják, hogy kezd a magány az agyamra menni, egyre látványosabban. Az élet szép.

A mai arcletépős talpalávalót a DevilDriver szponzorálta:

LiveMigration

 Költözöm. 8 év után elköltözöm a belvárosból. Kaptam jót, rosszat, szenvedtem, nevettem, ideje tovább állni. Hiányozni fog a hely, hiszen mégis 8 évet húztam le itt. Itt volt a legtöbb barátnőm, hányszor jöttem haza úgy, hogy a zárat alíg bírtam kinyitni, olyan részeg voltam. Sosem törtem bele a zárba részegen a kulcsot cserébe, mindig csak józanul, reggel, indiszponáltan sikerült. 4 munkahely, 1.5, 0.5, 3.5, 2.5 éves leosztásban. 2 ázsiai út, több németországi kiküldetés, Dijon, DLC, ide jöttem mindig haza. Most majd 1 kicsit odébb fogok hazamenni, budai sznob leszek. Emeletre költözöm, erkélyem lesz, nagyobb lakás, jobban fog kongani. Egyedül megyek, senki sem lepődik meg. 

Amilyen jól indult az év eleje, sejthető módon jött a beszakadás. Nincs kapás - vagy kifutok a világból... sajnos nem azoknak tetszem, akik nekem tetszenek. Talán most sikerül majd 1 újabb fejezetet nyitnom ebben is és nem csak a lakásban. A jogosítványnak is ideje lesz, megint csúsztattam. 

Cserébe megvan 2 löket oltás, még 1 hét a második jubilálása. Kimozdulhatok, ehetek zárt térben, használhatom az uszodát, találkozhatok bárkivel. Család is lefedve, velük is találkozhatom bármikor. Úgyhogy ideje lesz elkezdeni beosztani a cimborákat és kimozdulni és kimozdulni és vívni úújra és kiélvezni a nyarat. Márameddig lehet. Mert a föld pöcegödréből jön a következő adag jóság és annak megint deszkázás lesz a vége.

A bőröm még mindig borzalmas, nagyon lassan múlik, kenegetem én mindennel. Egyre nagyobb főnyeremény vagyok.

Ezt meg a minap találtam meg újra. Van hozzá 1 fasza AMv is, de inkább ezt rakom ki. Fuck the record. And fuck the people.

Rusted from the (d)rain

 Március, karantén, szobafogság, ülünk a vonaton és kész.

Az első 2 hónap majdnem teljesen eseménytelenül telt el, kivéve, hogy túl vagyok 2 ordas lebaszáson, mert a főnököm szerint túl sokat csináltam a dolgomhoz/szerződéshez képest. Igy legyen az ember mérnök, a betervezett előléptetésemről is lemondtam már idén, nemhogy mondjuk olyan dijazást kapjak, mint tavaly. Mármint nem elbasztam dolgokat, hanem túl sokat csináltam a munkakörömhoz képest. Amit nem tesztelt le senki teljesen, hiába tudom, hogy működik, ez sajnos nem igy megy. Még architectnek is szar vagyok. Mondjuk az hozzátartozik, hogy nem előre kapom a képzést, hanem utólag a lebaszást, nem kapok tréninget, csak utólag figyelemfelhivást. És most itt a tavaszi fáradtság, éssel nem kezdünk még mindig mondatot. Olyan kimerült vagyok az egysikú élettől, hogy aludni sincs erőm, az enyhe insomniám is visszajött. Szóval úgy érzem, hogy itt bizony patt helyzetbe kerültem. Előre nem fogok tudni lépni, oldalra nem akarok lépni, holott a szerósok között tuti tárt karokkal várnának. Fura, ahogy 2 munkakultúra találkozuk és én nem ott vagyok, ahol jól érezném magam, az mondjuk szintén benne van, hogy ha az elejétől bevonnak minket és nem a végén, akkor nem lettünk volna ekkora szarban. But I'm just a simple engineer, you're not paid to think. 

A másik történet meg eseménytelen 1 dolgot leszámitva, február végére sikerült teljesitenem az éves kvóta 150%át a randikból, azaz volt 3. Szóval fejlemény nincs, cserébe más ismerősimnek jut az én szerencsém :), "ő volt az egyetlen, aki visszajelölt" -> boom. Nem tudom mit gondoljak, a pszichológusom szerint nem kéne, hogy ilyen gonjaim legyenek. Őgy érzem rá kell térnünk arra a részre, hogy akkor mégis mi a baj velem, mert nem hiszem el, hogy nem velem van a baj. Vagy tényleg nem erre a világra való vagyok. 

Kezdek nagyon kimerülni, az előzőt már nagy nehezen sikerült kihevernem, de azért még kisért egy kicsit, annyi pont ott van mindig az agyam sarkában, hogy érezzem a kaparást, cserébe nincs meg az sem, hogy valaki jönne és segitene teljesen elfelejteni. Komolyan minden harcomat egyedül kell megvivnom, mikor másnak kijut a lelki támasz? El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik az a rész, amikor az ölbe hajtom a fejem, amit simogatnak és közben azt mondják, hogy minden rendben lesz, nyugodjak meg, minden rendben lesz. Vajon minden rendben lesz?

Minden rendben lesz. Elkezdtem edzés gyanánt lépcsőzni, tervezek elköltözni, a karjaimon a sebek szépen gyógyulnak, lesz napfény. Minden rendben lesz.