Sunday, September 26, 2021

Swordsplosion

 Felmondta, kiléptem. Pénteken volt az utolsó napom, leadtam a "szolgálati fegyvert", bilincsem itt nem volt és a jelvényem. Utolsó napom elég érdekesre sikerült. A volt főnököm felnyomtam a Hrnél, mert azt mndta az ügyfélnek, hogy a cég rakott ki és nem én mondtam fel. Na ezt nem játszuk. Ezt nagyon nem játszuk. Az elmúlt hónapokban a csóka eléggé átment patkányba. Nem segített az a tény sem, hogy totál ki voltam égve és már konkrétan 0 kedvem volt dolgozni. Nem is dolgoztam, csak inkább úgy tettem. Az új helyben bízom, hogy valamennyire visszaadja a lelkesedésem és sikerül a régi önmagamat is visszakapnom. Most már nem fogok 100+% ot nyújtani, mert annak sosem volt jó vége. Igyekszem sokat tanulni, hiszen újra kell építenem a hírnevemet megint unlláról. Nem akartam felmondani, de nem volt már más választásom. Elegem lett.A csóka ráadásul várományosa a feltehetőleg novemberben lejáró eu ezetőnk pozíciójának és a új vezető is más lenne. 2 veterán kollégám is elhúzott idén, nekik is teljesen elegük volt, az egyikük szétdolgozta magát, a másikat meg átvágták. Pedig még nála interjúztam 3 éve. Csalódás sokmindenre képes.


Más: tegnap megvolt az első nagyobb hazai vívóversenyünk, ahol vezető bírónként funkcionáltam, olyan 14 órát voltam talpon és rohangálta. Jó volt, olyan mocskosul kimerültem, hogy ma is még csak kerestem magamat. Cimbora egy eléggé erős nemzetközi mezőnyben második helyezet lett, új haverokat szreztem és ma majdnem leszólítottam 1 fazon a bótban, mert azt hittem a szerb vendégbíró volt az... Elnézve a cimborákat és a versenyzőket, belőlem sosem lesz ilyen darlógép, ami nem is zavar. Öreg és eléggé lesérült vagyok már ehhez, jó nekem a bíráskodás és a a sima öregek klubja vívás. 


Más2: egyik csajbarátommal úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kis extrát a barátságunkba. Sosem gondoltam, hogy ilyen jó is lehet. Eddig valszeg nem a jóban volt részem eddig. 

Amitől félek, hogy hosszútávon ebből még probléma is lehet akár, cserébe megvan az a szerencsés helyzet, hogy a távolság szignifikáns, így nem tudjuk erőből elrontani. Időből eltudjuk. Személyiségre és külalakra minden faja. Tartósság? Azt nem látok bele. Ez egy jó kaland lesz, amit felnőttként kezelünk (én legalábbis és remélem ezt is is így érzi) és nem fog senkiben törést okozni, mármint továbbiakat. 

Fura. Most minden is nagyon fura.



No comments: