Nem szoktam a szülinapom előtt bejegyzést írni, de most kikívánkozik belőlem.
Néha képes vagyok másodpercek alatt megsemmisülni belüle. Mondhatni a zuhanás közben még véletlen sebessége is rakódok, hogy gyorsabban becsapódjak. A dolgokon a születésnapom közeledése általában nem szokott javítani, inkább rontani. Lásd az elmúlt hónapban előjött problémáim pontosan előkészített pusztító hatását. Mennyiségre nem volt sok, de az első után már a belső egyensúlyomért küzdöttem, míg a másik kettő lökése már a mutató ujj volt, ami homlokon bökött. Az utolsó meg természetesen tökéletesen időzítve, hétfőre, a születésnapom hetére. Hajlamos fókuszvesztésre.
Ezek a problémák persze másoknál is előfordulnak, azt nem tudom, ki mennyire bírja, én csak jól tudok mosolyogni míg belül már rázzák a tornyot és készül összedőlni. Idővel természetesen majd elfelejtem és sikeresen visszaépítem a leesett darabokat. Szigszallag+rágógumi csodákra képes. Van egy olyan rézésem, hogy a belső békémtől egyre mélyebbre esek és szerintem a fele sem fog teljesülni a feltételeimnek, hogy eléjrem a nírvánát.
Ma meg jött rá a következő hidegzuhany. HArmadik fél, Dev barátommal közös (?) női ismerős kijelentette, hogy úgy nézek ki, mint 1 hobó. Most erre mit mondjak? Mindenki más azt látja, amit ő. Zaklatónak is elkönyveltek, az ellentétes nemből kb esélyem sincs igenre a jelenlegi állapotban. Ha kitalálok valamit, amivel úgy gondolom, hogy javíthatnék magamon megkapom, hogy megint eszement 5letem lett és inkább kuka. Aztán kedvenc Devem meséli, hogy megint hányan próbálkoztak be nála így meg úgy. Van za a mondás, hogy "ne csüggedj, valakinek te vagy az oka az önkielégítsre." Nope, ez full bullshit.
El kéne jutnom végre az összeomlásig, el kéne ezt a dolgot égetnem magamban és akko nem lenne gondom vele többet. Mondjuk ha a soroson fog múlni, akkor nem sima összeomlás lesz, hanem lavina.
Addig is:
Wednesday, November 06, 2013
Subscribe to:
Post Comments (Atom)

No comments:
Post a Comment